Kik vagyunk?

Tizenhat lelkes túravezető oktató alapította meg a Túravezető Oktatók Sportegyesületét. Hivatalos működésünket a bejegyzést követően 1998. február 16-án kezdhettük meg, majd 2000. október 24-től már, mint közhasznú szervezet tevékenykedünk.

Egyesületünk kettős céllal jött létre. Egyik célkitűzésünk a túravezető oktatók szervezetbe tömörítése, szakmai fejlődésük biztosítása, érdekvédelme, a túravezető-képző és továbbképző tanfolyamok megszervezése, lebonyolítása. Másik feladatunk – mint minden sportegyesületben – a sporttevékenység, a túrázás.
Alapító tagjainknak sokéves, sőt évtizedes túravezetői és túravezető oktatói múltja van. Az egyesületben 2010-ben tisztújítás történt, az új elnökség és tagság igyekszik a már létrehozott és bevezetett hagyományokat továbbvinni – ezzel is tisztelegve az alapítók munkájának.
Közhasznú tevékenységünk keretében minden év januárjától májusáig rendezzük tanfolyamainkat, melyek a gyalogos szakág számára képeznek túravezetőket. A tanfolyami képzésekről részletes információ a www.turavezetes.hu oldalon érhető el.
Egyesületünk a Magyar Természetjáró Szövetség tagszervezete, oktatásainkat az MTSZ által kiadott Oktatási-képzési szabályzat alapján végezzük.
Kapcsolatrendszerünk szerteágazó, nyitottak vagyunk a szabadidősportban tevékenykedő többi szövetség, egyesület számára is, rendezvényeinkre szívesen várjuk az alkalmi érdeklődőket is.

Tagok

Nagy Sándor

Nagy Sándor

Egyesületi elnök

Alapító tag, ezüstjelvényes gyalogos túravezető, MTSZ vizsgabiztos.
Kétszeres Országos Kéktúra teljesítő.
Feladatok: tanfolyamszervezés, tanfolyamvezetés, pályakitűzés, vizsgáztatás.

ifj. Gadácsi Péter

Egyesületi alelnök

Ezüstjelvényes gyalogos túravezető, alapfokú sziklamászó végzettségű.
Feladatok: gyakorlati oktatás, vizsgáztatás.

ifj. Gadácsi Péter
Dr. Bucsánszky Attila

dr. Bucsánszky Attila

Egyesületi alelnök

Bronzjelvényes gyalogos túravezető.
Feladatok: gyakorlati oktatás, vizsgáztatás.

Steigerwald Julianna

Bronzjelvényes gyalogos túravezető
Feladatok: tanfolyamszervezés, gyakorlati oktatás, rendezvényszervezés

Bajominé Steigerwald Julianna
Fehér József

Fehér József

Alapító tag, ezüstjelvényes gyalogos túravezető.
Országos Kéktúra teljesítő.
Feladatok: tanfolyami előadás (felszerelés ismeret tantárgy), gyakorlati oktatások, vizsgáztatás.

Fehérné Sipos Enikő

Ezüstjelvényes gyalogos és kerékpáros túravezető, MTSZ vizsgabiztos.
Feladatok: vizsgáztatás.

Fehérné Sipos Enikő
dr. Kassa Csaba

dr. Kassa Csaba

Bronzjelvényes gyalogos túravezető.
Feladatok: tanfolyami előadás (egészségügy, sportegészségtan), gyakorlati oktatás, vizsgáztatás.

Kun Violetta

Bronzjelvényes gyalogos túravezető, vizsgázott útjelző vezető
Feladatok: tanfolyamszervezés, vizsgáztatás

Kun Violetta
Heim Tankréd

Heim Tankréd

Bronzjelvényes gyalogos túravezető, Országos Kéktúra teljesítő.
Feladatok: gyakorlati oktatás, vizsgáztatás.

Baltás László

Bronzjelvényes gyalogos túravezető
Feladatok: gyakorlati oktatás, vizsgáztatás.

Baltás László
Kecskés Róbert

Kecskés Róbert

Pártoló tag.

Bronzjelvényes gyalogos túravezető.

Dicse Máté

Bronzjelvényes gyalogos túravezető
Feladatok: gyakorlati oktatás, vizsgáztatás.

dicsemate
misi1_v3

Rácz Mihály

Bronzjelvényes gyalogos túravezető.
Feladatok: gyakorlati oktatások lebonyolítása, vizsgáztatás

Török Vazul

Bronzjelvényes gyalogos túravezető
Feladatok: gyakorlati oktatás, vizsgáztatás.

torokvazulkep_160
maraczisanyifenykep

Maráczi Sándor

Bronzjelvényes gyalogos túravezető.
Feladatok: gyakorlati oktatások lebonyolítása, vizsgáztatás

Szőllősi Tamás

Bronzjelvényes gyalogos túravezető
Feladatok: gyakorlati oktatás, vizsgáztatás.

szollositamasfenykep
janosizsoltkep_160

Jánosi Zsolt

Bronzjelvényes gyalogos túravezető.
Feladatok: tanfolyam gyakorlati oktatás segítése, vizsgáztatás.

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez