TÚRAVEZETŐI MENTORPROGRAM

Elindulni túravezetőként

Továbblépni túravezetőként

Mentorprogram végzett túravezetőknek

Már megszerezted a túravezetői végzettségedet, de az önálló induláshoz még jól jönne egy kis támogatás? Vagy már vezetsz túrákat, de szeretnél fejlődni, magabiztosabbá válni, megtalálni a saját utadat?

A túravezetői mentorprogramban a megszerzett tudásodra és az eddigi tapasztalataidra építünk. Közös munkával, gyakorlati feladatokkal, szakmai támogatással és coaching szemléletű megközelítéssel segítek abban, hogy megvalósítsd a túravezetéssel kapcsolatos céljaidat.

Miért indult a mentorprogram?

Az elmúlt években egyre nagyobb igényt tapasztalok a képzett túravezetők által szervezett, minőségi, tartalmas túrákra. Ugyanakkor a túravezető képzéseken végzettekkel beszélgetve azt láttam, hogy sokan a megszerzett végzettség ellenére sem vágnak bele az önálló túravezetésbe.

Nem feltétlenül a szakmai tudás vagy a lelkesedés hiányzik. Sokkal inkább azok a gyakorlati ismeretek, amelyek a túravezetői tevékenység elindításához, akár vállalkozásként történő felépítéséhez szükségesek – és a személyes támogatás, amely segít megtenni az első lépéseket.

Ebből a felismerésből született meg négy éve a mentorprogram.

A célom azóta is ugyanaz: segíteni abban, hogy a megszerzett tudásból valódi, önálló túravezetői tevékenység legyen. Akár az elindulás, akár a továbblépés a következő cél.

Mit ad neked a mentorprogram?

A mentorprogramban nem egyszerűen új ismereteket szerzel: a saját terveiden, céljaidon dolgozol, miközben szakmai támogatást, gyakorlati tapasztalatokat és személyes visszajelzéseket kapsz.

🎯 A saját céljaidhoz igazodó támogatást

A közös munkában a te terveidből és eddigi tapasztalataidból indulunk ki. Így azokkal a kérdésekkel foglalkozhatsz, amelyek számodra valóban fontosak az elinduláshoz vagy a továbblépéshez.

🧭 Magabiztosságot és tudatosabb vezetői működést

Jobban megismerheted a saját erősségeidet, fejlesztheted kommunikációs és vezetői készségeidet. A coaching szemléletű munka abban is segít, hogy megtaláld a hozzád illő, hiteles és önazonos túravezetői stílust.

🥾 Gyakorlati tapasztalatot és valódi visszajelzéseket

Szituációs gyakorlatokon és terepi túravezetés során próbálhatod ki magad. Nemcsak beszélünk a túravezetői helyzetekről, hanem meg is tapasztalod őket, és visszajelzést kapsz arról, mi működik jól, és miben érdemes még fejlődnöd.

📍 Konkrét lépéseket a terveid megvalósításához

Nem állunk meg az ötleteknél és az elméletnél. Közösen meghatározott célokkal, mérföldkövekkel és az alkalmak közötti gyakorlati feladatokkal dolgozunk, hogy a terveid fokozatosan megvalósulhassanak.

🤝 Egy támogató szakmai közösséget

A kiscsoportos munka lehetőséget ad arra, hogy más túravezetők tapasztalataiból is tanulj, új nézőpontokat ismerj meg, és inspirációt, megerősítést kapj. A saját kérdéseiddel sem kell egyedül boldogulnod.

Így élték meg a programot a résztvevők

Hogyan zajlik a közös munka?

A mentorprogram kiscsoportban, körülbelül két hónapon át zajlik. A közös munka három, egyenként háromórás online foglalkozásból, egy egész napos személyes workshopból, valamint egyénileg egyeztetett coaching- és mentorálási alkalmakból áll.

Az alkalmak között is dolgozol a saját céljaidon: gyakorlati feladatokkal, közösen meghatározott lépésekkel és mérföldkövekkel haladunk a megvalósítás felé.

A programnak megvan a bevált szakmai tematikája, de a hangsúlyokat a résztvevők céljaihoz és igényeihez is igazítjuk.

Milyen témákkal foglalkozunk?

1. Vezetői készségek – hogyan dolgozz a túrád résztvevőivel?

Elmélet és workshop

Túravezetőként nemcsak útvonalakat, hanem embereket is vezetsz. Megismerjük azokat az eszközöket, amelyek segítenek a különböző résztvevők és helyzetek tudatosabb kezelésében.

  • Személyiségtipológia: ismerd meg jobban a túráid résztvevőit és a különböző személyiségtípusokat.

  • Kommunikáció: értsd meg mások igényeit, és tanuld meg világosan, hatékonyan kifejezni magad.

  • Vezetéselmélet: bővítsd a vezetői eszköztáradat, és alkalmazd tudatosabban a különböző vezetői megoldásokat.

2. Túraszervezés és túravezetés – az ötlettől a megvalósításig

Elmélet, workshop és terepi gyakorlat

Hogyan lesz egy jó túraötletből valóban megvalósuló, jól szervezett program? Végigvesszük a teljes folyamatot, és a terepen is kipróbálhatod a tanultakat.

  • Túratervezés: az első ötlettől a részletes tervezésig, beleértve a túranaptár összeállítását.

  • Feladatok és felelősségek: a túravezető kötelességei és jogkörei, a jelentkezések fogadásától a túra lezárásáig.

  • Egyediség és fejlődés: hogyan jelenhet meg a saját stílusod a túráidban és azok kommunikációjában?

  • Terepi gyakorlat: valódi túravezetési helyzetek, közös tapasztalatok és személyes visszajelzések.

3. Önmagad, mint túravezető – találd meg a saját utadat!

Coaching szemléletű egyéni fejlesztési folyamat

Milyen túravezető szeretnél lenni? Milyen erősségeidre építhetsz, miben szeretnél fejlődni, és mi segíthet a céljaid elérésében?

Az egyéni munka során a saját működésedre, céljaidra és lehetőségeidre koncentrálunk, hogy megtaláld a hozzád illő, hiteles és önazonos túravezetői utat.

4. Saját weboldal – az online megjelenésed kialakítása

Egyénre szabott workshop és tréning

Hogyan mutasd be magad, a túráidat és a szolgáltatásaidat az interneten?

A saját weboldalad megtervezésével és kialakításával kapcsolatos gyakorlati kérdésekkel foglalkozunk, a céljaidhoz, elképzeléseidhez és meglévő tudásodhoz igazodva.

Miért érdemes velem dolgoznod?

🥾 26 év tapasztalat a túravezetésben és az oktatásban

Több mint két és fél évtizede foglalkozom túravezetéssel és túravezetők képzésével. Ez idő alatt sok száz leendő túravezetővel dolgoztam együtt, és ma is aktívan szervezek, vezetek túrákat. Így nemcsak az oktatás, hanem a mindennapi túravezetői gyakorlat oldaláról is ismerem a szakmát.

🧭 Coaching szemléletű, személyes támogatás

ICF ACC minősítésű coachként abban is támogatlak, hogy felismerd a saját erősségeidet, megtaláld a céljaidhoz vezető utat, és magabiztosabban hozz döntéseket. Nem kész megoldásokat szeretnék adni, hanem segíteni abban, hogy megtaláld a számodra legjobban működő megoldásokat.

🌱 Négy év mentorálási tapasztalat

A mentorprogram négy éve indult, és azóta folyamatosan fejlődik az egyes csoportokkal végzett közös munka tapasztalatai alapján. Az eddigi résztvevők mindannyian elindultak a saját túravezetői útjukon, és azóta is aktívan vezetnek túrákat.

A közös munkában tehát nemcsak a túravezetés szakmai oldalán tudlak támogatni, hanem abban is, hogy megtaláld a saját utadat, és magabiztosan alkalmazd a megszerzett tudásodat.

De hogy milyen velem együtt dolgozni, arról beszéljenek inkább azok, akik már részt vettek a programban!

Részvételi feltételek és kapcsolatfelvétel

🥾 Kik vehetnek részt a mentorprogramban?

A programba olyan túravezetőket várok, akik 2015 után szerezték meg hivatalos MTSZ túravezetői végzettségüket, függetlenül attól, hogy melyik egyesületnél végezték el a képzést.

Fontos, hogy nyitott legyél a közös munkára, az új tapasztalatokra, és kész legyél aktívan dolgozni a saját céljaid megvalósításán az alkalmak között is.

📅 Mikor indul a következő program?

Az előzetes tervek szerint 2027 februárjában.

💬 Hogyan alakul ki a program és a részvételi díj?

Amikor összeáll a csoport, egy közös beszélgetéssel kezdünk. Megismerjük egymást, átbeszéljük, ki milyen célokkal, tapasztalatokkal és elvárásokkal érkezik.

Ezek alapján közösen alakítjuk ki a program pontos tartalmát, az egyes témákra fordított időt és a találkozók rendjét. Így a részvételi díj is a ténylegesen összeállított program alapján határozható meg.

A pontos részvételi díjat természetesen mindenki megismeri, mielőtt véglegesen elköteleződne a program mellett.

🤝 Hogyan tudsz csatlakozni?

Első lépésként arra hívlak, hogy beszélgessünk!

Egy személyes egyeztetés során megismerjük egymást, átbeszéljük a terveidet, céljaidat, és természetesen minden kérdésedet felteheted. Közösen megnézzük, hogy a mentorprogram valóban megfelelő segítséget jelenthet-e számodra.

A közös munkába akkor vágunk bele, ha mindketten úgy látjuk, hogy van értelme együtt dolgoznunk.

Ha szívesen beszélgetnél a lehetőségekről, töltsd ki az alábbi rövid űrlapot, és felveszem veled a kapcsolatot!

Mit mondanak a korábbi résztvevők?

A mentorprogram számomra egyik legfontosabb eredménye, hogy az eddigi résztvevők mindannyian elindultak azon az úton, amelyet a program kezdetén kitűztek maguk elé – és azóta is aktívan vezetnek túrákat.

Erre különösen büszke vagyok.

De beszéljenek inkább ők arról, mit kaptak a közös munkától!

Milyen céllal érkeztél a programba és milyen tapasztalatokkal fejezted be?

Miután elvégeztem a túravezető képzést, volt egy kis hiányérzetem, az „És most mi legyen érzés”. Támogatásra volt szükségem, hogy hogyan öntsem formába mindazt amit tudok, és hogyan találjam meg magamban a válaszokat arra, hogy hogyan is tudok értéket adni a túráimmal.
Az önbizalmam építésében és az önismeretben is új mérföldkövelet tettem le. Már elhiszem a csillogó szemekből, hogy igenis képes vagyok értéket adni az embereknek.

Mit gondolsz a legértékesebbnek azok közül, amit a programban kaptál?

Az önbizalmam fejlődése, illetve tisztábban látni a „hogyan” és a „hova” szeretnék eljutni a túravezetésben kérdését. Nemcsak Sanyitól, de a többi programban résztvevőtől is értékes tudást, visszajelzést is kaptam. Inspiráló volt ebben a közegben tanulni!

Mi az, amiért a pályán indulni készülő többi túravezetőnek javasolnád ezt a programot?

Az egész napos és az egyéni coaching alkalmak gyakorlatai/beszélgetései a személyiségem rejtett értékeit segítettek a felszínre hozni. Ez a program abban segít, amire épp a legnagyobb szükségünk van, bárhol vagyunk a túravezetői utunkon.

Vásárhelyi Bernadett

2026-ban végezte el a túravezető képzést és szerzett bronzjelvényes gyalogos túravezető minősítést.

Milyen céllal érkeztél a programba és milyen tapasztalatokkal fejezted be?

Több évtizedes túravezetői, táboroztatói tapasztalattal érkeztem a mentori programba. A célom és elképelésem az volt, hogy korábbról meglévő tapasztalataimat professzionálissá, és az autodidakta ismereteimet szakmaibbá tudjam alakítani. A vártnál is sokkal jobban sikerült a program. Sőt, olyan önismereti elemekkel gazdagodtam, amit hatékonyan tudok használni nem csak a túravezetéseim során, hanem a mindennapi életben, munkámban, családomban.

Mit gondolsz a legértékesebbnek azok közül, amit a programban kaptál?

Értékes volt az önismeret tudatosabbá tétele és a magasszintű, folyamatos, kiszámítható csoportmunka. Az Erick Berne: Emberi játszmák könyvét „tankönyvesítettem”. Valóban erős mentális lökést tud adni a konkrét, cselekvő indításhoz. A mindennapokban azonnali és folyamatos pozitív visszajelzéseket kaptam már a képzési idő alatt.

Mi az, amiért a pályán indulni készülő többi túravezetőnek javasolnád ezt a programot?

Aki erre a mentori programra jelentkezik, az számíthat egy valós idejű, tudatos és személyes kísérésre. Egy megoldásközpontú szemléletet ismerhet meg és sajátíthat el. Megerősítésre és konkrét, személyre szabott javaslatokra számíthat, hogy hogyan kezdje el azt az életformát, ahol valóban önmaga lehet.

Papp-Törek József

2025-ben végezte el a túravezető képzést és szerzett bronzjelvényes gyalogos túravezető minősítést.

Milyen céllal érkeztél a programba és milyen tapasztalatokkal fejezted be?

A programba azzal a céllal érkeztem, hogy mélyítsem a túravezetői tudásom, és magabiztosságot szerezzek a későbbi túravezetői pályámhoz. Azt éreztem, hogy valami még hiányzik, egy utolsó láncszem ehhez a dologhoz, és Sanyival egyeztetve, aki felvázolta miről is szól a mentor-program, tudtam, hogy ez az amire még szükségem van. Azok az együtt töltött órák, amik a mentor-program részét képezték sok olyan információt adtak, amik a magam és a terveim megerősítésében nagyon nagy szerepet játszottak. A program után nem félek elindulni túravezetőként.

Mit gondolsz a legértékesebbnek azok közül, amit a programban kaptál?

A magabiztosságot, és azt, hogy megerősített az utamban, mint leendő túravezető.

Mi az, amiért a pályán indulni készülő többi túravezetőnek javasolnád ezt a programot?

A mentor-program egy kiscsoportos foglalkozás sorozat, ami jobban koncentrál az egyéni igényekre. Jobban rálátsz a saját működésedre, és hol is tartasz a túravezetésben. Mindenképp egy olyan plusz dolog, amivel a túravezető tanfolyam teljessé válik.

Pandur László

2026-ban végezte el a túravezető képzést és szerzett bronzjelvényes gyalogos túravezető minősítést.

Milyen tapasztalatokat, élményeket vittél magaddal a programról?

Számomra a túravezető mentorprogram igazi önismereti utazás volt – nemcsak a természetben, hanem önmagamban is.
A szituációs gyakorlatok és a közös túra során rengeteg felismerésem született: megerősítést kaptam abban, hogy jó úton járok, és hogy a vezetés – akár egy túrán, akár a mindennapokban – igazán belülről indul.

A tanultakat nemcsak az egyesületünk működésében és vezetésében, hanem a civil munkám során, vezető asszisztensként is hasznosítani tudom. A program során fejlődött az önreflexióm, a kommunikációm, és talán a legfontosabb: nőtt az önbizalmam.

Fantasztikus emberekkel dolgozhattam együtt – a mentortársaim inspirálóak, támogatóak és igazi csapatként működtünk.
Hálás vagyok ezért az élményért, és azért a sok tanulásért, amit magammal vihetek – a túrákra és az életbe is.

Vigh Mercédesz

2024-ben végezte el a túravezető képzést és szerzett bronzjelvényes gyalogos túravezető minősítést.

Milyen tapasztalatokat, élményeket vittél magaddal a programról?

Hatalmas tudást és gyakorlati tapasztalatot adott a Mentor program, az itt tanultakat nem csak a túravezetésben, hanem a munkámban és a magánéletemben is tudtam érvényesíteni.
 
A túravezető tanfolyam után azt éreztem, hogy úgy tanulnék még a témában, ezzel még nagyobb lendületet kaptam és fokozatosan tudtam beépíteni minden ismeretet a túráimba. Az emberi játszmák című kötet pedig mérföldkő az életemben.
 
Köszönöm a lehetőséget a fejlődésre, kiemelném a szituációs gyakorlatokat, az egyéni coachingot. A terepi gyakorlat pedig egy igazi ajándék volt a program végére.

Bükkös Nikolett

2025-ben végezte el a túravezető képzést és szerzett bronzjelvényes gyalogos túravezető minősítést.

Milyen tapasztalatokat, élményeket vittél magaddal a programról?

A tantermi oktatás egész napja magával ragadott, számomra hihetetlen mély gondolatokat és válaszokat generált, amikkel még saját magamat is megleptem. Úgy vélem, hogy ez a pár hónap, jónéhány alkalom, legalább akkora nyomott hagyott bennem, mint a több mint fél éves túravezetői tanfolyam.

Kinek ajánlanád jó szívvel a Mentor programot?

Aki komolyan akar foglalkozni a túravezetéssel, annak rendkívül hasznos, sőt talán fogalmazhatok úgy is, hogy erősen ajánlott a mentor programon való részvétel. Mert bár a túravezetői képzés megadja az erős alapot, és talán a legfontosabb dologra koncentrál, a tájékozódásra és a kapcsolódásra a természettel, de a Mentor program szintén egy legalább olyan fontos – ha nem fontosabb dologra fókuszál, mégpedig a kapcsolódásra a túratársainkkal.

Bagyánszki Attila

2025-ben végezte el a túravezető képzést és szerzett bronzjelvényes gyalogos túravezető minősítést.

Milyen céllal érkeztél a programba és milyen tapasztalatokkal fejezted be?

A túravezető tanfolyam megadott minden tudást és tapasztalatot ami ahhoz kell, hogy az ember képzett túravezető legyen. A tanfolyam végén azt éreztem, hogy szükségem lenne egy olyan képzésre ami jobban ráerősít a vezetői kompetenciáimra. Ekkor szereztem tudomást a mentorprogramról.

Sokkal többet kaptam, mint azt az elején gondoltam. Jól felépített, külön tematikákra alapozva, szituációs gyakorlatokkal kiegészítve, egy komplett “csomagot” kaptam. Ami különösen tetszett, az egészet lezáró úgynevezett “ túra modell” volt, amikor volt lehetőségünk élesben is kipróbálni magunkat és levezetni egy egész napos túrát.

Nagyon hálás vagyok Sanyinak, hogy lehetőséget biztosított a fejlődésre!

Tóth Bianka

2025-ben végezte el a túravezető képzést és szerzett bronzjelvényes gyalogos túravezető minősítést.

Milyen céllal érkeztél a programmal és milyen tapasztalatokkal fejezted be?

Célom a mentor programmal az volt, hogy a fejemben már régóta megfogalmazott álmaimhoz vezető konkrét ösvényt megtaláljam. Elképzeléseim, céljaim voltak a túravezetéssel kapcsolatban, viszont úgy éreztem, hogy ez egy kirakós amit nem látok, hogy hogyan áll össze egy teljes képpé.

Az egyéni coaching beszélgetés remek alkalom volt arra, hogy más szemszögből is megvizsgáljam a magam működését mint eddig. A mindennapokban is sokszor eszembe jut az a beszélgetés, nem csak túra kapcsán, hanem a magánéletben és a munkában is tudom alkalmazni az ott kapottakat.

A mentor program végére én úgy gondolom mint ember és mint túravezető is fejlődést értem el. Hálás vagyok Sanyinak és a mentor programon részt vevő túravezető társaimnak is, hogy sok tapasztalatot és tudást oszthattunk meg egymással.

Verli Zsófia

2025-ben végezte el a túravezető képzést és szerzett bronzjelvényes gyalogos túravezető minősítést.

Mi volt a célod, amikor jelentkeztél a programba, milyen várakozásokkal érkeztél?

Már megvolt a fejemben, hogy el kellene indítanom a túravezetéses vállalkozást, de a környezetemben nem találtam lelkes támogatókat. Azért jöttem, hogy kapjak egy mintát arról, hogyan is kell ezt csinálni, a felmerülő kérdéseimre választ kapjak.

Mit gondolsz a legértékesebbnek azok közül, amit a programban kaptál?

Az egyéni coaching alkalom kiemelkedően hasznos volt, mert segített megtalálni azokat a pontokat, amik tényleg fontosak számomra. A közösen vezetett túra és az előtte terepbejárás is nagyon jó volt, mert mi „kezdő” túravezetők tudtunk egymásnak segíteni, tudtunk egymástól tanulni. Láttuk, hogy kinek milyen erősségei vannak és ki milyen problémákkal küzd.

Mi az, amiért más, a pályán indulni készülő túravezetőnek javasolnád ezt a programot (ha javasolnád)?

Sanyi személyisége, tapasztalata és szakmai tudása miatt. Nagyon lelkesítő, pozitív személyiség, árad belőle a természet és a túrázás szeretete. Sok éves túra szervezési és vezetési tapasztalata van. Jól jön az informatikai tudása is, ami a konkrét megvalósításban tud segíteni.

Deák Eszter

2020-ban végezte el a túravezető képzést és szerzett bronzjelvényes gyalogos túravezető minősítést.

Mi volt a célod, amikor jelentkeztél a programba, milyen várakozásokkal érkeztél?

Szerettem volna elindulni azon az úton, amin magam írom a beosztásom és azzal foglalkozom amit szeretek. Ehhez kerestem támogatást és ismereteim rendszerezését, bővítését.

Mit gondolsz a legértékesebbnek azok közül, amit a programban kaptál?

Nekem a vezetéselméleti rész volt a leghasznosabb és a szituációs gyakorlatok a személyes találkozás alkalmával. Örültem a „demo” túra lehetőségének is.

Mi az, amiért más, a pályán indulni készülő túravezetőnek javasolnád ezt a programot (ha javasolnád)?

Átfogó ismereteket ad nem csak a túravezetésről, hanem a vállalkozásról is. Mindig lehet kérdezni, ezen keresztül személyre szabni a programot.

Koncz Nóra

2019-ben végezte el a túravezető képzést és szerzett bronzjelvényes gyalogos túravezető minősítést.

Mi volt a célod, amikor jelentkeztél a programba, milyen várakozásokkal érkeztél?

Azért jelentkeztem a mentor programba, mert úgy éreztem vannak még fehér foltok a túravezetői gyakorlatommal kapcsolatban. Szerettem volna ezekre a bizonytalan dolgokra választ kapni.

Mit gondolsz a legértékesebbnek azok közül, amit a programban kaptál?

A jó társaság és a web-és marketinggel kapcsolatos tudásanyag.

Mi az, amiért más, a pályán indulni készülő túravezetőnek javasolnád ezt a programot (ha javasolnád)?

Azért javaslom, mert Sanyi nagyon segítőkész és szakmailag is szuper. Továbbá mert választ kaphat a túravezetői kérdéseire mindenki, illetve megbizonyosodhat arról, hogy amit csinál azt jól csinálja, vagy ha kell, miben és hogyan tudna még fejlődni.

Szenczy Ágnes

2016-ban végezte el a túravezető képzést és szerzett bronzjelvényes gyalogos túravezető minősítést.

Start typing and press Enter to search