ŐSZI MÁTRA TELJESÍTMÉNYTÚRA 2007-2011.

263 nevező részvételével sikeresen lezajlott 2011 szeptember 24-én az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Őszi Mátra Teljesítménytúra.
Reggel 7 óra előtt érkezett az első nevező Galyatetőre a parkolóba, hogy kitöltse a jelentkezési lapot. A felhőknek nyoma sem volt az égen, az időjárás gyönyörű napsütéses őszi időt jósolt, 20-22 fokkal, és szélcsenddel – ez így is lett. Az indítás elején nyolc órakor már napsütésben vágtak neki a túrázók a 32 km-es távnak. A terepen szinte alig volt víz, még azokon a helyeken sem ahol eddig megszokhattuk, sőt inkább azt mondhattuk hogy porzott az út a túrabakancsok után. A teljes táv során 6 ellenőrzőponton kellett igazolni az áthaladást, ezek közül kettő frissítőpont is volt, itt csokoládészeleteket, és üdítőitalt kaptak a túrázók. Az útvonal követését részletes leírás és térképvázlat is segítette, a nehezebb részeken szalagozás segítségével lehetett tájékozódni.
Az indulók közül összesen csak 9 ember kényszerült feladni a túrát, többségük fáradtság vagy lábfeltörés miatt, egy túrázó viszont nagyon szerencsétlenül járt: darázscsípés miatt őérte autóval kellett lemenni Szalajka-házhoz, majd mentő vitte be Gyöngyösre. A túra elején a darazsakkal egyébként sok túrázónak meggyűlt a baja, többeket ért csípés, azok szerencsére nem voltak súlyos kimenetelűek.
A teljesítménytúrán minden ellenőrzőpontot időben lehetett zárni, sőt most először a cél zárását sem kellett kitolni. A leggyorsabb teljesítőnek idén alig több mint három órára volt szüksége, a legfiatalabb teljesítő pedig kilenc éves volt.
TÚRASTATISZTIKA:
Indulók/teljesítők száma:
- 2011-ben: 262 indulóból 253 teljesítő.
- 2010-ben: 147 indulóból 141 teljesítő.
- 2009-ban: 162 indulóból 152 teljesítő.
- 2008-ban: 151 indulóból 115 teljesítő.
- 2007-ben: 201 indulóból 175 teljesítő.
- 2007-2011 között összesen 651 ember teljesítette a teljesíténytúrát.
Legidősebb teljesítők:
- 2007-ben: Törék István (1941) – 7 óra 32 perc.
- 2008-ban: dr. Orosz Iván (1954) – 6 óra 48 perc.
- 2009-ben: Törék István (1941) – 6 óra 37 perc.
- 2010-ben: Törék István (1941) – 7 óra 19 perc.
- 2011-ben: Törék István (1941) – 6 óra 39 perc.
Legfiatalabb teljesítők:
- 2007-ben: Simor Bence (1996) - 7 óra 8 perc.
- 2008-ban: Dénes Ádám (1995) – 8 óra 28 perc.
- 2009-ben: D. Tóth Bendegúz (1995) – 8 óra 17 perc.
- 2010-ben: Urbán István (2001) – 7 óra 32 perc.
- 2011-ben: Vincze Ákos (2002) – 5 óra 40 perc.
Leggyorsabb férfi teljesítők:
- 2007-ben: Sápi Endre (1962) – 3 óra 56 perc.
- 2008-ban: Sápi Endre (1962) – 4 óra 18 perc.
- 2009-ben: Sápi Endre (1962) – 3 óra 9 perc.
- 2010-ben: Szekrényes Tamás (1981) – 3 óra 42 perc.
- 2011- ben: Nosza Gábor (1967) – 3 óra 11 perc
Leggyorsabb női teljesítők:
- 2007-ben: Nagy Hedvig (1976) – 5 óra 43 perc.
- 2008-ban: Kóbor Edit (1967) – 5 óra 30 perc.
- 2009-ban: Barabás Tímea (1988) – 5 óra 51 perc.
- 2010-ben: Szanyi Ágnes ( 1977) – 5 óra 28 perc.
- 2011-ben: Zagyi Edit (1979) – 4 óra 21 perc.
Az eddigi teljesítők (2007-2011) névsora és eredményeik itt találhatók.
A teljesítménytúrázók fórumába írt túrabeszámolók (köztük már 2011-es is) itt olvashatók.
A 2011-es túrán készült fényképek:
- Nagy Gábor Attila (3.sz. EP) képgalériája.
- Tell Ágnes rajt/cél körül készült képei.
- Dunai Ági (6.sz.ep.) felvételei.
A 2010-es túrán készült fényképek:
- Plecs túrán készül képei.
- Nagy Gábor Attila (3.sz. EP) képgalériája.
A 2009-es túrán készül fényképek:
- Horváth Gergely képgalériája
- Nagy Gábor Attila (3.sz. EP) képgalériája
- Kurucz Ágnes (Rajt/Cél) képgalériája
A következő Őszi Mátra teljesítménytúra időpontja (előreláthatólag): 2012. szeptember 15., szombat.
Nézd meg, melyek azok a könyvek amik gazdagíthatják tudásod, vagy felkelthetik érdeklődésed a természetjárás és túraszervezés témakörében!
Ha szeretnél egy túracsoporthoz tartozni, de nincs még tipped hogy kit is válassz, mi segítünk!
Ha szeretnél ötleteket kapni, merre is szervezd a következő kirándulásod, íme néhány olyan túraútvonal, amiket már bejártunk, és jó szívvel javaslunk neked!
Néhány információ, hogy könnyedén szervezhess túrákat, és a lebonyolításuk se ütközzön nehézségekbe.
Képanyagok, kisfilmek a tanfolyamokról és túrákról, természetjárásról.
A Túravezető Oktatók Sportegyesülete 1998 óta szervez közép- és felsőfokú gyalogos túravezető tanfolyamokat Budapesten.